Lépj kapcsolatba velem!

Feliratkozás

Gondolatok

Majd később

Az egyik legveszélyesebb kifejezés, amit valaha mondhatsz, vagy csak gondolsz. Persze akkor döbben rá az ember a jelentőségére, mikor már szaporodnak a negatív élmények miatta.
A „majd később” még a „nem„-nél is rosszabb. Úgy hozhat kellemetlen helyzetbe, hogy akár az utolsó pillanatig nyugodt maradsz. Elringat abban a hitben, hogy minden rendben, csak épp nem most veszed a nyakadba a feladatok terhét, hanem egy „alkalmasabb időben”, egy kis „felkészülés” után, esetleg rápihensz, lustítasz még előtte egy kicsit. Csak pár órát. Napot. Vagy hetet.

Nem okoskodásból írom, néha rá kell döbbennie az embernek, hogy min kell változtatnia az életében. Ez is igazából apróságnak tűnik, de ha mélyebben belegondol az ember, a pillangó-effektus elég erős változásokat idézhet elő a későbbiekben. (Ha még nem láttad a filmet, ami egy kis fantáziával ezt dolgozza fel, javaslom nézd meg! Elgondolkodtató.)

Amiket eddig „köszönhettem” a kényelmes majd később-nek:

  • utolsó pillanatban elvégzett feladatok (még a jobbik eset)
  • elkésés munkahelyről, vagy más találkozókról
  • csak részben elkészült feladatok
  • végül feledésbe merült ígéretek (marha ciki tud lenni, van, aki azóta sem beszél velem, még a bocsánatkérésem után sem)
  • újra és újra elnapolásos határidő-kérések (próbára téve a segítségkérő türelmét)
  • halmozódó ígéretek… egyik betartása a másik rovására
  • olyan emberekkel való kapcsolattartás gyengülése, akik nem érdemelték volna meg

Nem folytatom, mert nem az a cél, hogy a lehető legrosszabb színben tüntessem fel magam 🙂
Viszont ezek tények. És mivel sok ismerősöm van, bizonyára tudnának konkrét példákat is mondani.

Szóval a mai napi elmélkedés leckéje az volt számomra, hogy nem csak a helyes döntések, de az időzítések is nagyobb jelentőséggel bírnak, mint ahogy gondolunk rájuk.

[alert type=white ]„Hanem beszédetekben legyen a ti ​igenetek igen, a ​nemetek pedig nem, mert ami ezeken felül van, a gonosztól van.”
Máté evangéliuma 5,37[/alert]

És még valami. A majd később belecsábíthat olyan ígéretekbe is, amik ellen valójában talán minden zsigered ellenkezik. Mert tudod, hogy a legszívesebben meg sem tennéd, de kényelmesebb a történet, ha igent mondasz a másik szemébe, aztán majd megoldod valahogy…

A nem ilyenkor sokkal tisztább lenne/lett volna. Tudom, mert jártam már így.

Szóval elhatározásom, hogy ezután megfontoltabb igeneket mondok, de amikre rábólintottam, azokat tervszerűen végre is hajtom.

Ha úgy gondolod, hogy hasznos volt számodra is ez a bejegyzés, hozz Te is elhatározásokat az életed olyan területein, ahol szerinted rád fér!

Most nem is szaporítom tovább a szót, mert mennem kell. Van pár ígéret, amit még nem teljesítettem.

FELIRATKOZÁS A BLOGRA

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.

Következő cikk:

Időzítés

Ezt se hagyd ki:

Csordaszellem

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

DILLEMMÁIM A JÁRVÁNY IDEJÉN VISELKEDŐ EMBEREKRŐL ÉS SZOKÁSOKRÓL

Gondolatok

Versenyben maradni

Gondolatok

Rohanás

Gondolatok

Nem én voltam!

Gondolatok

FELIRATKOZÁS A BLOGRA

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.

Szabista! Blogazin ® A blogon szereplő tartalmak más helyeken történő publikálása csak az oldal, mint forrás megjelölésével engedélyezettek.

Kapcsolat
FELIRATKOZÁS A BLOGRA

E-mailben kaphatsz értesítést az újonnan megjelenő cikkekről.